Nem voltunk egyedül!

Manapság a tudományos körökben egyre elterjedtebb az a nézet, hogy az emberi evolúciót nem egyenes leszármazási láncnak kell tekinteni. Sorra bukkannak fel a bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy egykor a mai ember mellett más ”rokonok” is éltek a Földön, akik bizonyos körülmények miatt fokozatosan eltűntek. Egyfajta fejlődési zsákutcának tekintik őket.

Sok paleoantropológus szerint a Neander-völgyi ősember, vagy más néven Homo neanderthalensis és a cro-magnoni ember egy időben, egy területen éltek. Az utóbbi tulajdonképpen semmiben nem különbözik a mai embertől, tehát homo sapiensnek tekinthetjük. Ez az új embertípus szépen lassan Afrikából kiindulva, kiszorította a fejletlenebb neander-völgyieket, akiket így a teljes eltűnés réme fenyegetett.

Homo neanderthalensis egy kiállításon

Erről a korszakról szól Jean M. Auel műve , a Barlangi medve népe. A könyvben a két faj találkozása, élet-halál harca jelenik meg. A főhős egy cro-magnoni kislány, Ayla, aki egy földrengés következtében elveszítette a családját és hosszú kóborlás után egy neander-völgyi törzs fogadja be. A külső-belső ellentétek szembeállítása igen élesen jelenik meg. Ayla, mint az új ember képviselője szőke, kék szemű, nagyon ügyes és folyamatos beszédre képes. Ezzel ellentétben a törzs tagjai alacsonyak, erős homlokeresszel rendelkeznek és inkább csak kézjelekkel kommunikálnak. Tulajdonképpen az igazi ősember típust testesítették meg.

Ha egy komplett történetet szeretnénk felvázolni, akkor körülbelül 100 ezer évet kell visszautaznunk az időben. A tudósok ekkora teszik ugyanis a fennmaradt fosszíliák vizsgálata alapján a neander-völgyi ősember megjelenését a Földön (egyesek szerint már 300 ezer éve itt éltek). Nevüket a leghíresebb leletről kapták, amelyet a Neander-völgyben találtak (ez volt az első lelet).

Erőteljes felépítésű, vastag csontú lények voltak. Lapos koponya és erős szemöldökív jellemezte őket. Hatalmas orruk alatt az állkapocs és a fogak előre dőltek. A Közel-Keleten és Kis-Ázsia területén is elterjedtek voltak. Magyarországon Tatán, Érden és Subalyukon találtak maradványokat. A fejletlen gégéjük volt az, ami miatt képtelenek voltak a normális emberi beszédre.

Ismerték már természetesen a tüzet is. Barlangokban éltek és a halottaikat szertartásosan el is temették. Általában a vadászati módszerüket szokták kiemelni, hiszen ezzel nagy mennyiségű húsra tehettek szert. Az állatokat szakadékba hajszolták és így megkímélték magukat az öldökléssel járó fáradalmaktól is. Az ételeket a nők készítették el.

Női Neandervölgyi-ember

Mai szemmel nézve az átlagos életkor rendkívül alacsony volt. Ha valaki megélte a huszonéves kort, az már vénembernek, öregasszonynak számított. Persze abban a korban, erre kevés példa volt. Társadalmi és szellemi életük nagy része mindmáig talány a tudósok előtt.

Körülbelül 40 ezer évvel ezelőtt a mai ember teljesen elözönlötte a Földet és ezzel a neander-völgyiek sorsa megpecsételődött. A fejlettebb, jobban alkalmazkodó új fajjal szemben nem volt esélyük és 10 ezer év leforgása alatt végleg eltűntek.

Tulajdonképpen itt kezdődött el csak igazán az emberiség történelme. Megjelent a Homo Sapiens, azaz a Bölcs ember. Az persze kérdés, hogy ha visszatekintünk a múltba, mennyire mondhatjuk magunkénak ezt a jelzőt. Elvileg a mai ember már egyesek szerint egy új kategóriát képez a, Homo Sapiens, Sapienst, de ez leginkább csak a hosszú technikai-kulturális fejlődésre utal, hiszen mi semmiben sem különbözünk a cro-magnoni embertől.

A végére a kedves olvasóknak feltennénk egy igazán elgondolkodtató kérdést: Ha hiszünk az evolúcióban és tudjuk, hogy ez egy állandó folyamat, nem kell e nekünk is attól tartanunk, hogy a Neander-völgyiek sorsára jutunk egyszer? Lehet, hogy később egy nálunk is fejlettebb, új emberi faj uralja majd a Földet? De ez már inkább a tudományos fantasztikum világa…

Képek forrása:

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük