Fekáliabegyűjtés, avagy a forradalom létkérdései

Mészáros F. Sándor, akinek egyik könyvéből már idéztem a múltkoriban a Brezsnyev főtitkár a passzív dohányos című bejegyzésemben, most megörvendeztetett egy igazi gyöngyszemmel. Saját, hetvenes évekbeli kínai élményeiből fakad az alábbi részlet, amit érdemes elolvasni. De mielőtt azt hinnétek, hogy iróniáról van szó, hát gyorsan elárulom, hogy nem. 🙂 Ha éppen esztek, előbb fejezzétek be, csak aztán kezdjetek neki az olvasásnak.

00.jpg

A kínai Kulturális Forradalom időszakáról már született néhány bejegyzés itt nálunk. Ha kimaradt ez az időszak, akkor röviden összefoglalva: 1966-ban indult és 10 évig tartott a Mao Ce-tung által meghirdetett kínai kulturális forradalom, aminek eszköze a fanatizált fiatalság volt és célpontja a Mao által veszélyesnek ítélt vélt, lehetséges belső ellenfelei, a párt funkcionáriusai és a főiskolai, egyetemi tanárok, de úgy általában az értelmiség. A forradalom elsősorban városi jelenség volt, a múzeumokat felforgatták, százezer számra semmisítettek meg régi műtárgyakat, műemlékeket. A feltüzelt ifjak tanáraik ellen fordultak, nyilvánosan megszégyenítették és bántalmazták őket. Az utca embereit is terrorizálták, a viselkedési normáikat száz százalékosan a Mao idézetekből összeállított kis vörös könyvben leírtakhoz próbálták hozzákényszeríteni. Sokan vidékre vonultak, önkéntes tanítóként a parasztoknak mutattak be kommunista előadásokat, valamint monumentális kampánymunkákban vettek részt.

 

“Egy szép napon, 1971 júniusában, a Zsenmin Zsipao (a kommunista párt lapja – Jtom) terjedelmes vezércikkben taglalta a fekália-begyűjtés jelentőségét a nagy proletár kulturális forradalom diadala szempontjából. A cikk közlése után a kommuna vezetősége csak ezzel a kérdéssel foglalkozott. Két nap, két éjszaka vitatkoztak a részletekről, majd nagygyűlésen igazították el a dolgozókat. A kommuna elnöke, kezében a Mao idézetek vörös könyvecskéjével, verítékező arccal órákat üvöltözött.

Az írás szerint az országban a helyzet a kulturális forradalomnak köszönhetően kiváló, a nép kiemelkedő sikereket arat a szocializmus építésében. Felsorolni is nehéz a haza jövőjét meghatározó eredményeket. Létesítményeket avatnak, győzedelmesen tör előre az ipari proletariátus, a kommunákba tömörült parasztság nemkülönben. Mao elnök arra tanít: Ha pártunkban hiányzik az új káderek tömegeinek a régi káderekkel való egysége és együttműködése, akkor ügyünk félúton meg fog állni.

A kommuna elnök hatásszünetet tartott, zsebkendőjével megtörölte fénylő arcát. Fenyegetően tekintgetett a politikai átneveltek padja felé, ahol én és társaim egymás mellé húzódva ültünk. Bár volt még ott szabad hely, senki nem csatlakozott hozzánk.

Ellenségnek, barátnak egyaránt látnia kell: a nemzetközi helyzet is kedvező Kína számára. A szomszédos Vietnamban egyre mélyebben kátyúba süllyed az amerikai imperialisták háborús gépezete. A hős vietnami nép, amellyel úgy vagyunk, mint a hal és a víz, csapásra, csapással válaszol, hatalmas emberi és anyagi veszteségeket okoz az agresszornak. Idézzük a Nagy Kormányost: “A kínai népnek több száz esztendejébe, s több tízmillió emberélet feláldozásába került, hogy felszámolja hazájában az imperializmus, a feudalizmus és a bürokrata-kapitalizmus uralmát, amíg 1949-ben kivívta a győzelmet. Lám! Nem voltak ezek élő tigrisek, vastigrisek és valódi tigrisek? És végezetül mégis papírtigrisekké, döglött tigrisekké és vaj-puha tigrisekké váltak. Ezért az imperializmust és az összes reakciósokat lényegükben, hosszú távlatból és stratégiai szempontból nézve annak kell tekintenünk, amik valójában – papírtigriseknek.”

A hallgatóság soraiban többeknek a mellére csuklott a feje a fáradtságtól. Az elnöki emelvény felett vörös vászonszalagon fehér írásjelek hirdették:

“Tanuljunk az élenjáró fekália-begyűjtőktől.

Tízezer évig éljen Mao elnök!”

 

A harmadik világ népei a napnál is világosabban látják, hogy az imperialista kizsákmányolás elleni küzdelmükben csak a dicső Kínai Kommunista Pártra számíthatnak. A szovjet szociál-imperialista revizionizmus fellép a népek függetlensége és szabadsága ellen, de nem akadályozhatja meg a marxizmus-leninizmus és mao-cetungi eszmék világméretű győzelmét. Mezőgazdasági fejlődésünk nagy mértében függ a fekália-begyűjtés hatékonyságától: minél aktívabbak leszünk, annál jobb termés-átlagokkal számolhatunk a földeken.

A cikk szerzője befejezésül felsorolt buzdító, ösztönző eseteket, de nagy sajnálattal ugyan, hírt adott negatív jelenségekről is. Az egyik megyei központban például nem szervezték meg kellő éberséggel az utakon közlekedő igás állatok elhullajtott végtermékének időbeni felszedését. Egy felügyelet nélkül játszadozó gyerek kis kezével szétkent az út porában egy tehénlepényt. “Szétmázolta a drága anyagot, egyszerűen belepasszírozta a porba! Micsoda veszteség!”

– Mint a felsőbb helyről érkezett leiratból kiderült, a cikk szerzője éppen abból a megyéből vette a példát, ahol én is átnevelésen voltam – mosolygott a rendőr parancsnok. – Egyik nap hívatott a kommuna elnöke. Egykori rendőri beosztásomra hivatkozva megparancsolta, derítsek fényt a szégyenteljes mulasztás felelősére.

Egy hónapot elvacakoltam a „nyomozással“, majd közöltem a vezetőséggel: Konkrétan senkit nem lehet felelősnek tartani, de a jövőre nézve egy-egy zacskót kellene kötni a tehenek farához, hogy az értékes hulladék ne vesszen kárba.”

 

A fenti részlet Mészáros F. Sándor, A pekingi követség című letölthető e-könyvéből való (Kossuth Kiadó). Köszönjük.

01.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük