Önvezető autók
Mindennapok

Önvezető autók

Önvezető autók? Egyre többet hallani a témáról, hiszen a Tesla autógyár piacra törése után majdnem az összes hagyományos autó gőzerővel ráállt a témára. Az önvezető autók tehát hamarosan elérkeznek hozzánk, s várhatóan alapvetően átformálják majd a világot.

Olyan szakmák szűnnek meg, vagy adnak majd munkát sokkal kevesebb embernek, amelyek ma még sok tízmillió embert foglalkoztatnak világszerte. Nem lesz majd szükség, vagy nem lesz majd szükség ennyi autóvezetőre, szerelőre, autókereskedőre, parkoló ellenőrre, rendőrre és így tovább.

Persze olyan szakmák is létrejönnek majd az önvezető autók térhódításával, melyekre ma még nem is gondolunk. De milyen előnyökre is számíthatunk az önvezető autóknál?

  • Kevesebb baleset: a legtöbb baleset emberi hiba miatt történik. Ha az önvezető autók önmagukat vezetik, miközben hálózatban gondolkodva látják a többi autót is, együtt tudnak működni, s lecsökkentik a balesetek számát.
  • Több lehetőség a csökkentett fizikai képességű embereknek: Ma vakként, siketként, mozgáskorlátozottként szinte lehetetlen részt venni a forgalomban. Ezen is segít, ha az autók önmagukat vezetik.
  • Több rendőr jut más feladatra: Ha nem kell a sebességméréssel vagy a balesetek helyszínelésével foglalkozni, több rendőr jut más feladatokra.
  • Jobb időkihasználás: Ha vezetés helyett is más csinálhatunk, akkor több időnk jut a fontosabb dolgokra. Különösen igaz ez a hosszú távú utazásoknál.

Önvezető autók: a 3., 4. és 5. szint lesz érdekes

Az önvezető autókat a SAE szintekkel is szokták jellemezni, mely 6 szintet állított fel az automatizálás mértékére. Ezek közül a 3., 4. és 5. szint jelenti az önvezető autókat.

0. szint: nincs automatizálás: mindent az emberi vezető felügyel, a vezetést, a figyel a környezetre, döntéseket hoz.

1. szint: a vezetés támogatása: a járművet még mindig teljesen az emberi vezető működteti, de az autó rendszerei a kormányzást, a gyorsítást vagy a fékezést átvehetik. Ezek a rendszeres tartalmaznak még számos, a biztonságot növelő megoldást.

2. szint: részlegesen automatizált működés: a járművet még mindig teljesen az ember működteti, de az autó rendszerei a kormányzást, a gyorsítást és a fékezést egyszerre is átvehetik, s egyszerre működtethetik. Példa: a Tesla autók rendszere.

3. szint: feltételesen automatizált működés: a járművet a jármű saját vezetési rendszere működteti, de feltételezi, hogy a döntést és az irányítást bármikor átveheti az ember. Továbbra is az ember felelős a járműért, ha úgy látja, hogy az automatizált működést nem megfelelő döntést hoz, azonnal magához ragadhatja az irányítást. Példa: a Google 2012-es tesztautója vagy az Audi A8 új generációja.

az Audi A8 2019-es modellje, az első, kereskedelmi forgalomban is kapható SAE 3. szintű autó
az Audi A8 2019-es modellje teszt közben, ez az autó lehet az első, kereskedelmi forgalomban is kapható SAE 3. szintű autó (forrás)

4. szint: magas szinten automatizált működés: ezen a szinten is a jármű önvezető rendszere működteti a kormányzást, a gyorsítást és a fékezést, de itt már felülbírálhatja az emberi vezető döntését. Ha a rendszer emberi döntést kér, s az ember a rendszer szerint nem megfelelően dönt, akkor az autó figyelmen kívül hagyja az emberi döntést. Még nincs ilyen autó kereskedelmi forgalomban.

5. szint: teljesen automatizált működés: a jármű önvezető rendszere teljesen önállóan működteti a járművet, emberi beavatkozásra vagy felügyeletre nincs szükség. Még nincs ilyen autó kereskedelmi forgalomban.

Cikk forrása: Self Driving Cars News: Self Driving Cars – Really the Future?

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük