Ha a nyolcvanas évek Romániájáról beszélünk sokunknak a sivárság, a mérhetetlen szegénység, a totális diktatúra, vagy a falurombolás időszaka jut eszébe. A mérnöki bravúr nincs közöttük, pedig ilyesmi is történt. Méghozzá Erdélyben, Gyulafehérváron, a város egyik legforgalmasabb pontján.
Tulajdonképpen nem is tévedünk nagyot, hiszen a falurombolást már fentebb említettük. Ennek hivatalosabb megfogalmazása a TERÜLETRENDEZÉS. A területrendezés kezdetei a hetvenes évek elejére nyúlnak vissza.
1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be Romániában: júliusban megjelent az Román Kommunista Párt legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a Központi Bizottság pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését. Ez gyakorlatilag a kis falvak felszámolását és lakosainak régióközponti városokba költöztetését jelentette. Az agrár-, vagy ipari régiók központjainak kijelölt településeken házgyári lakások milliói (igen milliói) épültek volna a tervek szerint. Így a román pártvezetés több legyet is ütött volna egy csapásra: a szétköltöztetett nemzetiségi (magyar, német, cigány) családok asszimilációja (elrománosítása) felgyorsul, a gyökereiktől megfosztott emberek integrációja egy generáció alatt megvalósulhat. A közszolgáltatások (orvos, posta, ellátás) központosításával jelentős pénz takarítható meg éves szinten. A templomaikat elhagyó vallásos személyek elszakadnak az istenhittől és ők maguk, vagy a következő generáció materialistává válhat. Valamint a lerombolt települések helyén felszabaduló termőföld megművelhetővé válik.
A területrendezési program a hetvenes években néhány Bukarest környéki településre koncentrálódott, amolyan kísérleti jelleggel. Persze a hiányzó pénz és erőforrások, valamint az 1977-es országos földrengés helyreállítási munkái szintén hátráltatták a programot, ami a nyolcvanas évek közepétől (1985) kapott újra lángra. A Kárpátok Géniusza három „ötéves terv” alatt készült véghezvinni a programot (1990-ig az első, 1995-ig a második és 2000-ig a harmadik ütemet), melyben majdnem négyezer (!) falu jutott volna a felszámolás sorsára.
Nos tudjuk mi lett a terv vége, a történelem közbeszólt és a diktátor egy szomorú decemberi napon polihisztor feleségével együtt sietve eltávozott az élők sorából, amolyan kedves karácsonyi ajándékként szeretett népének.
A Ceausescu-házaspár kivégzése 1989. december 25.
De gyerünk Gyulafehérvárra! A címben citált esemény alig 2,5 évvel a jeles házaspár távozása előtt megtörtént és a maga nemében nem lebecsülendő teljesítmény. A területrendezés tehát, mint fentebb olvashattátok, nem kizárólag a falvak ledózerolásával járt együtt, hanem a központinak kijelölt települések átalakításával, fejlesztésével is. Hogy ezek a „fejlesztések” sem sikerültek mindig maradéktalanul azt talán mondanom sem kell, mert például volt olyan esztendő, amiben az előirányzott 300.000 ezer új lakás felét sem sikerült átadni és a megépültek közül is sokan alacsony színvonalúak lettek (pl. 4-8 lakáshoz emeletenként egyetlen fürdőt építettek).
Gyulafehérváron (románul Alba Iulia) is egy belváros-közeli rész (konkrétan a Piata Unirii) rekonstrukciójakor merült fel egy széles sugárút terve, amelynek útjában árválkodott egy ötszintes lakóépület. Se szép, se jó, de legalább lakható, így fel sem merülhetett a lebontásának ötlete. Nosza toljuk odább Béláim, gondolták és meg is valósították az ötletet. Nem egyszerűen csak áthelyezni akarták a lakóházat, hanem félbevágták és felét az egyik irányba, felét a másik irányba tolva az új utca két oldalára csúsztatták.
Az épületköltöztetésnek nagy tradíciója van az Újvilágban.
[stextbox id=”info” bwidth=”5″ color=”000000″ bcolor=”000000″ bgcolor=”EBEBEB” bgcolorto=”EBEBEB”]
Kapcsolódó cikk
[/stextbox]
Az amerikai kontinensen ez egy életképes iparág, házakat hoznak visznek, tulajdonképpen nem egy olyan nagy különlegesség odaát a több kilométerre történő költöztetés sem. Ám azok az épületek faszerkezetűek, az alapjukról levágva emelhetőek, mozgathatóak. Az európai épületeket azonban nem ilyen egyszerű megmozdítani. A monolit típusú építmények fix betonalapra (sávalap, vagy lemezalap stb.) épülnek, ezek masszív szerkezete nemcsak súlya miatt szállítható nehezen, de bármilyen torzulásra repedéssel, vagy a teljes szerkezet stabilitásának elvesztésével reagál, magyarul összedől. Szinte az egyetlen szállítási lehetőség a sávonkénti aládúcolás közbeni sínre helyezés, amelyen óvatosan odébb csúsztatható, jellemzően csekély távolságokra.
Ez történt Gyulafehérváron is, melynek képeit láthatjátok ma.
A több lépcsőházas épületet az egyik szektoránál egyszerűen elvágták
Látható a légi felvételen a kettévágás helye
Az egyik oldal a helyére került
Hátulnézetből
Jól láthatóak a sínek
Közelről
Kész
Propagandakép az elkészült sugárútról
A cikk írása közben felmerült bennem a kérdés, hogy vajon megvannak-e még az épületrészek. Kis guglizás és rájuk is leltem, íme:
A cikk kezdőképéhez viszonyítva ez az egykori jobb oldali épületrész
Ez pedig a bal
[stextbox id=”info” bwidth=”5″ color=”000000″ bcolor=”000000″ bgcolor=”EBEBEB” bgcolorto=”E6E6E6″ mleft=”3″ mright=”3″ mtop=”3″ mbottom=”3″]
További érdekességek a munkáról röviden:
Maga az áthelyezési procedúra öt óra negyven percet vett igénybe.
A lakókat nem költöztették ki a munka idejére!
A lakóház teljes súlya 7600 tonna volt.
55 métert csúsztak az épületek a síneken.
[/stextbox]
