A fővárosi rendőrség államosítása és a Thaisz – korszak (1873-1884)

A fővárosi rendőrség történetében rendkívül fontos az 1873-1881 közötti időszak. Ennek az időszaknak két törvény ad keretet: az 1872. évi XXXVI. törvénycikk, ami Pest, Buda és Óbuda egyesítését mondja ki, valamint az 1881.évi XXI törvénycikk a Budapest fővárosi rendőrségről. A városegyesítési törvényben a 20.§ és a 21.§ foglalkozik a rendőrséggel:

”20.§ A fővárosi törvényhatóság területén a rendőrséget egységes szervezettel az állam “fővárosi rendőrség” neve alatt saját közegei által kezeli. A törvényhatóságnak helyrendőri ügyekben való szabályalkotási joga érintetlen marad.

21.§ Az államilag kezelendő fővárosi rendőrségnél a tulajdonképeni rendőri müködés a rendőri biráskodástól külön választandó. A rendőri müködés szervezete, ennek a fővárossal szomszédos területekre is kiterjesztése, és azon arány és módozatok iránt, melyek szerint a fővárosi törvényhatóság a költségekhez járulni fog, a belügyminister a rendőri biráskodás iránt a bel- és igazságügyi ministerek törvényjavaslatokat fognak az országgyülés elé terjeszteni.

Azon esetre, ha a főváros egyesitéséig ezen a fővárosi rendőrségről szóló törvény meg nem alkottatik, a tényleges egyesités napjától kezdve a rendőrség végleges rendezéseig a főváros jelenlegi rendőri közegei közvetlenül a belügyminister hatósága alá helyeztetnek, a ki a rendőri közegek feletti fegyelmi joggal, valamint kinevezésük és előmozditásuk jogával ruháztatik fel és felhatalmaztatik, hogy a rendőri ügyekben való felebbezést a fővárosra nézve ideiglenesen szabályozza. A rendőrség költségeit illetőleg a fővárosokban e czélra 1872. évben forditott összeg ideiglenesen a kincstárnak megtéritendő az egyesitett főváros által és átalánykép a belügyminister költségvetésébe felveendő.

A fővárosnak a helyi rendőrségre vonatkozó szabályait és határozatait a rendőrség végleges szervezéséig az állami rendőrség lesz köteles végrehajtani.”

városháza.jpgBár a törvény szövege egyértelműnek tűnik a rendőrség történetével foglalkozó könyvek más-más időpontot tekintenek a rendőrség államosításának. Az 1909-ben megjelent „Közbiztonság almanachja 1910 évre” szerint az 1881-es évet kell az államosításnak tekinteni, mert az ekkor megjelent törvény alapján hozták létre a Székesfővárosi Magyar Királyi Államrendőrséget. Tisza Miksa nem foglalkozik a kérdéssel, csak annyit említ meg, hogy az állam a rendőrséget 1873. december 15-én vette saját kezelésbe. A Borbély Zoltán és dr. Kapy Rezső szerkesztésében megjelent „A 60 éves magyar rendőrség” című könyv az 1881-es időpontot tekinti a rendőrség tényleges létrejöttének. A Baksa János által szerkesztett „Rendőrségi almanach” hangsúlyozza, hogy az 1873-as évet kell az államosítás évének tekinteni, mert amellett, hogy a törvény szövege egyértelmű, maga az állami rendőrség is ezt tekinti alapítása évének. Valamint még kiemeli azt is, hogy az 1873-1881 közötti átmeneti időszak alatt a fővárosi rendőrséget, mint állami rendőrséget kezelték. A modern történettudomány is az 1873-as évet tekinti a rendőrség államosításának. Katona Géza szerint mindenképpen az 1873-as év az államosítás időpontja de felhívja a figyelmet arra, hogy semmilyen szerkezeti változás nem követi ezt egészen az 1881-es rendőrségi törvényig. Ernyes Mihály is ezt az évszámot adja meg a rendőrség történetével foglalkozó műveiben. Az 1995-ben megjelent „A fővárosi rendőrség történet 1914-ig” című könyv, ami a rendőrség történetéről eddig készült legátfogóbb monográfia első kötete, is ezt tekinti az államosítás évének.

A Belügyminisztérium készítette elő a városegyesítési törvényt. Az egyesítési törvény mellett elkészítettek egy törvényjavaslatot a rendőrségről is. A korabeli parlamenti gyakorlatban a törvényjavaslatokat sürgősségi szempontból három osztályba sorolták. A Belügyminisztérium két törvényjavaslata közül a főváros rendezéséről szólót sorolta első helyre, a rendőrségi törvény csak a második helyre került. A viták során a minisztérium részéről az hangzott el érvként, hogy a fővárosban a jelenlegi állapotok tarthatatlanok Pest, Buda és Óbuda rendőrségét egyesíteni és modernizálni kell. Ez a testvérvárosok erejét meghaladná. A felelősség kérdése kapcsán hozták fel érvként, hogy az állami kezelésű rendőrségért a belügyminiszter felel és nem egy 400 önkormányzati képviselőből álló testület. A rendőrségről szóló vitában négy álláspont alakult ki. A kormány álláspontja, ami szerint rendőrséget államosítani kell, és a törvényjavaslatot mielőbb benyújtja. A második álláspont annyiban tért el, hogy a fővárosi rendőrséget a rendőrségi törvény életbe lépéséig a Belügymisztérium fennhatósága alá helyezi. A harmadik álláspont szerint a rendőrségi törvénynek és a fővárost rendező törvénynek egyszerre kéne életbe lépnie. A negyedik álláspont szerint a rendőrség maradjon önkormányzati kézben. Az államosítást ellenzőkben félelmet váltott ki az, hogy a főváros rendőrségi ügyeit az állam kezelje, mert ebben az első lépést látták a rendőrállam bevezetésére. Feltételezték, ha az állam veszi át a rendőrség irányítását, akkor a kormány saját politikai céljaira fogja felhasználni azt. Nehezményezték azt is, hogy a rendőrséget az állam irányítja, de a fővárosnak is hozzá kell járulnia a működési költségekhez. Abban mindannyian egyetértettek, hogy az akkori helyzet tarthatatlan. A rendőrség nem tudja ellátni feladatát, és nem felel meg a kor követelményeinek. A képviselők jól látták az új követelményeknek megfelelő rendőrség létrehozásának nehézségeit, és látták azt is, hogy az államosítástól nem várhatnak csodát. A rendőrség teljes átszervezése szükséges. Abban is egyetértettek, hogy a legfontosabb a szakmai oktatás-képzés kidolgozása mellett a szakma presztízsének és a rendőrség tekintélyének növelésére van szükség. Ehhez sok idő kell.

1868-tól kezdve az ország egész területén rossz volt a közbiztonság. Az országban rablóbandák garázdálkodtak, különösen az Alföldön és az ország déli részén, a Dunántúlon és a Déli-Kárpátokban is. Természetesen, a rendőrség állami irányítás alá vonásában politikai szempontok is szerepeltek. A kiegyezés után vetődött fel a közigazgatás átszervezése, ami a megyék rovására történt, a központi hatalom megerősödése mellett. A rendészet állami irányítás alá kerülése a megyékkel szemben a központi hatalmat erősítette, mert korábban a rendőrségek megyei irányítás alatt álltak. A kiegyezés után a rendészeti feladatokat a kormány a Belügyminisztériumra bízta. Rendészeti feladatokkal a Belügyminisztérium három osztálya foglalkozott: a XI., XII., XIII. ügyosztály. A XI. ügyosztály volt az államrendőri osztály, amihez az állambiztonsági feladatok tartoztak. A XII. ügyosztály volt a közbiztonsági osztály, ami a személy és vagyonbiztonsággal foglalkozott. A XIII. ügyosztály a közrendészeti osztály volt, ez a körözéseket és az útlevélügyeket intézte. A Belügyminisztérium feladata lett volna egy tervezet kidolgozása a rendőrség átszervezésére és modernizálására, de erre a politikai viták, valamint pénzügyi okok miatt nem került sor. A tarthatatlan közbiztonsági helyzet javítására a kormány királyi biztosok kiküldését határozta el. A biztosok intézkedései nem csak a bűnözők, hanem a megyék ellen is irányultak és módszereik kegyetlensége általános felháborodást váltott ki. A királyi biztosok célja nem csak a közbiztonság javítása volt, hanem az elrettentés is. A királyi biztosok tevékenysége eredményeként a közbiztonság valóban javult, de ez a kincstárnak 162 000 forintjába került.

Az 1872. évi XXXVI. törvénycikket 1872. december 22-én szentesítették, és december 23-án hirdették ki az országház mindkét háza előtt. A rendőrségre a törvény 20-21§ vonatkozott. Kimondta a rendőrség állami kezelésbe vételét, helyi rendőri ügyekben meghagyta a törvényhatóság szabályalkotási jogkörét. Amíg a rendőrségi törvény meg nem születik, addig a belügyminiszter fennhatósága alá kerül. A törvény 21.§ pedig elhalasztotta a rendőrségre vonatkozó törvények egész sorát és a rendőrség jövőjét csak lehetőségek formájában körvonalazta. A belügyminiszteri fennhatóság azt jelentette, hogy a belügyér kapott döntési jogot a kinevezések, előléptetések, fegyelmi ügyek terén, ő szabályozta ideiglenesen a rendőri ügyekben való fellebbezést.

Fontos kérdés volt a rendőrség költségvetése főleg, mert létszámát emelni kellett. A törvény kimondta, hogy a fővárosi önkormányzat az 1872 során a rendőrségre fordított költséget a kincstárnak térítse meg, a Belügyminisztérium a pluszköltségekre, pedig pótköltségvetést kapott. A helyi rendőri ügyek megoldása is ideiglenes volt, mert az önkormányzat rendeleteit is az állami rendőrség hajtotta végre. Az 1873-1881 tartó időszak egy átmeneti időszak volt. Nem voltak tisztázva alapvető szervezeti kérdések, a rendőrség már nem tartozott a városi törvényhatóság alá, de nem volt világos, hogy mit is kell pontosan államrendőrség alatt érteni. Azt mindenki elismerte, hogy a rendőrséget jelentősen fejleszteni kell, de megoldatlanok voltak a szervezés, a szabályozás és a működtetés kérdései. Bizonytalanok voltak a bevételi, a fenntartási és a működési költségek is.

Ilyen körülmények között kezdődött meg a fővárosi rendőrség átvétele az 1872. évi XXXVI. törvénycikk alapján. Érdekes, hogy a 1886-ig kibocsátott belügyminisztériumi rendeletek nem a rendőri ügyekkel foglalkoztak (néhány körözést leszámítva), hanem főleg közigazgatási kérdéseket érintettek (adóügyek, nacionalizmus, antiszemitizmus). A rendőrség működési körét, tehát a gyakorlat szülte, azt szabályozó rendeletek nem léteztek (kivéve a városi rendeleteket, amik városonként eltérőek voltak).

A Belügyminisztérium rendőri osztályát Jekelfalussy Lajos vezette, őt bízták meg a rendőrség átvételével miniszteri biztosként. Jekelfalussy 1870-ben került a Belügyminisztériumba Rajner Pál belügyminiszter támogatásával. Korábban Gyöngyös járás főszolgabírója volt, három évig volt Miskolc polgármestere, majd egy évig Borsod megye főszolgabírója volt, 1865-ben választották országgyűlési képviselővé, 1867-től miniszteri titkár volt a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban.

thaisz elek.jpg

A főváros főkapitányának Thaisz Eleket nevezték ki. Thaisz megítélése mind a kortársak, mind az utókor körében igen ellentmondásos. Pályafutását 1848-49-ben kezdte városi tanácsnokként, 1861-1873-ig a Pest városi rendőrség főkapitánya volt. A 70-es évek közepéig rendkívül fontos és pozitív szerepe volt a fővárosi rendőrség fejlesztésében, modernizálásában, 1870-ben ő hozta létre és működtette a főkapitányi hivatalt. A későbbiek során a feladatok túlnőttek rajta, egyre több hibát követettel, több támadás is érte a városi önkormányzat és a sajtó részéről, 1878. december 31-én e bécsi Belügyminisztérium tett ellene panaszt, mert a főkapitányságról bizalmas rendőri ügyek szivárogtak ki, Thaisz öt nap alatt tisztázta önmagát és a főkapitányságot a vádak alól. Már Pest város rendőrkapitányaként is konfliktusa volt a városi önkormányzattal, mivel a kormányzat felé építette kapcsolatait, és a városi tanács rendelkezéseit nem vette kellőképpen figyelembe. Hibáit sokáig ellensúlyozták erényei, legfőképpen erélyessége és alapossága, amit a munkás kérdésben tanúsított. A főkapitány a 70-es években bírta a kormányzat bizalmát annak ellenére, hogy a rendőrség visszaéléseivel, túlkapásaival több parlamenti interpelláció is foglalkozott.       

A rendőrség állami kezelésbe vétele előtt összegezték mindazt, ami rendőri területen ez idáig történt. Az összegzés tartalmazta a rendőrség létszámára, az általuk használt helyiségek számára, a rendőrség költségeire, a rendőrök bérezésére, a tevékenységére vonatkozó szabályokat, adatokat.

Az átadott rendőrség pénzügyi helyzetét a bizonytalanság jellemezte. A Belügyminisztérium a három város kimutatásai szerint összesítette a városok hozzájárulásait a rendőri költségekhez. Ez alapján Pest város havi 27000 Ft-tal, Buda havi 4000 Ft-tal, Óbuda pedig havi 530 Ft-tal járult hozzá a rendőrség költségvetéséhez, ezt az összeget a városoknak 1873-ban kellet befizetniük. Az állam az 1873-as évre havi 33630 Ft-ot irányzott elő a rendőrségi költségekre. Az előirányzott összeg és a városok által befizetett összeg közti különbség évi 25000 Ft volt, ehhez jöttek még az államrendőrség olyan költségei, amivel az átvétel előtt a Belügyminisztériumban nem számoltak.   

A Belügyminisztérium az átvétel előtt tájékozódni kívánt a rendőri állományról is, ezért Jekelfalussy részletes jelentést kért a három főkapitánytól az állományról. A jelentés tartalmazta a fontosabb személyes adatokat, a rendőrségnél eltöltött időt, a nyelvismeretet. A főkapitányok értékelték a kötelességteljesítést, a rendőri képességeket. A rendőri képességek közül ebben az időben a legfontosabb az volt, hogy a rendőr tudjon pontos jelentést írni. Végül az állam az összes rendőri személyzetet átvette, ugyanazokkal az illetményekkel, mint amit az államosítás előtt kaptak. Az alkalmatlanok elbocsátása csak az 1881-es rendőrségi törvény bevezetése után történt meg. Az elbocsátások nem nagy számban és végkielégítés mellett történtek.

 

Pest város rendőreinek jövedelme 1873-ban

Rang

Évi fizetés

Lakbér támogatás

Lótartási támogatás

Főkapitány

2400 Ft

720 Ft

600 Ft

Alkapitány

1200 Ft

360 Ft

Mezei kapitány

1200 Ft

300 Ft

200 Ft

Főkapitányi segéd

800 Ft

240 Ft

Tollnok

800 Ft

240 Ft

Írnok

500 Ft

150 Ft

Hivatalszolga

360 Ft

108 Ft

Rendbiztosok vezetője

600 Ft

180 Ft

Rendbiztosok felügyelője

500 Ft

150 Ft

Rendőrbiztos

400 Ft

120 Ft

Poroszló őrmester

600 Ft

300 Ft

Poroszló szakaszvezető

410 Ft

Poroszló tizedes

360 Ft

Közporoszló

360 Ft

 

Korábban már említettem, hogy a Belügyminisztérium a rendőrséget 1873. december 15-én vette állami kezelésbe fővárosi rendőrség név alatt. A fővárosi rendőrség szervezete 1873-ban még csak a kialakulás kezdeti szakaszában volt. A rendőrség működése nem volt szabályozva, ebben az időszakban kevés ezzel foglalkozó miniszteri rendelet, utasítás született. A rendőrség helyi rendőri ügyekben átmenetileg végrehajtó jogkört kapott, ez konfliktusokhoz vezetett a városi közigazgatással. A főváros számára fenn nem tartott összes rendőri ügyben a fővárosi rendőrség volt illetékes intézkedni, mint első fokú rendőri hatóság. 1873. december 18-án Thaisz főkapitány utasítást kapott Jekelfalussytól, ami tizenkettő pontban összefoglalta a rendőrfőkapitány hatáskörét, illetékességét, kötelességét. A belügyminiszteri rendeleteket a főkapitány kapja meg, jelentéseit a belügyminiszternek terjeszti fel. A tiszti és szolgaszemélyzet, valamint a rendőrségi állomány a főkapitány alá volt rendelve. Ő kezelte a személyzet nyilvántartását és a rendőrök beosztását, ő dolgozta ki az egész fővárosra érvényes szolgálati tervet, amit a miniszterhez kellett felterjesztenie.

A főkapitánynak munkáltatói jogai is voltak, minden személyzeti ügy az ő hatáskörébe tartozott, ő vette fel és bocsátotta el a rendőröket és a szolgákat, a változásokról a minisztert felterjesztésben kellett tájékoztatnia. A megüresedett tiszti helyek betöltésére ő írt felterjesztést a miniszterhez.

A fővárosi rendőrség összlétszáma (Pest, Buda, Óbuda együtt) a rendőrség állami kezelésbe vétele során (1873)

Tisztviselő

43 fő

Rendes díjnok

12 fő

Hivatalszolga

7 fő

Kapitányi biztos

58 fő

Constabler

151 fő

Gyalogrendőr

382 fő

Lovas rendőr

21 fő

Kültelki kerülő

25 fő

Összesen

699 fő

 

A főkapitány ellenőrizte a rendőri hivatalokat, közegeket, eljárásokat. Sürgős esetekben a főkapitány intézkedhetett saját felelősségére. Ő engedélyezte a gyűléseket, amiről tájékoztatta a minisztert és a főpolgármestert is. Feladata volt, hogy a politikai és munkás egyletek működéséről időnként jelentést tegyen. A főkapitány hatáskörébe tartozott továbbá az útlevelek véleményezése, a mutatványok engedélyezése és a lőpor és hasonló szerek utalványozása. A karhatalom kirendeléséről sürgős esetekben maga a főkapitány saját hatáskörében dönthetett, de egyéb esetben azt a Belügyminisztériumtól előre kellet kérni, és alkalmazásáról jelentést kellett írni. A főkapitány terjesztette fel a rendőrség fizetését és költségeit és a következő hónap költségvetését a belügyminiszternek.

A 70-es években igen lassan haladt előre a rendőrség szervezése és a szervezési elképzelések konkretizálása. A Belügyminisztérium érdeke változatlanul egy országos hatáskörű állami rendőrség létrehozása volt. Ezt támogatták a vidéki rendőrségek is, de ellenezte az ellenzék és az önkormányzatok, mivel a központi hatalom befolyásának további növekedését látták benne. Az 1875. évi költségvetés előkészítése során a Belügyminisztérium 2 millió forintot szánt az országos államrendőrség felállítására, de ez a tervezet végül nem valósult meg. 1876-ban a fővárosi rendőrség kettős alárendeltség alá került. A főkapitányt alárendelték a városi közigazgatási bizottságnak is, ez azt jelentette, hogy a kormányzat a rendőrséget nem katonai, hanem polgári intézménynek tekintette.

A rendőrség szervezésében első állomásnak tekinthető az 1879. évi XXVIII. törvénycikk, ami a rendőrség keretein belül felállította a bejelentési hivatalt, és felhatalmazta a belügyminisztert, hogy a bejelentési kötelezettséget kiterjessze a fővároson kívül más városokra is. A rendőrség szervezése az 1880-as években gyorsult fel. A Belügyminisztérium büntető törvénykönyv életbe léptetését célzó törvényjavaslatot dolgozott ki. A 80-as években több javaslat is született a rendőrség szerevezésére, mind a főkapitány, mind a Belügyminisztérium részéről. Mindegyik javaslat két alapvető területet különböztetett meg. A bűnüldözést és a közrend, közbiztonság védelmét. Ezeket a javaslatokat később felhasználták az 1881-es rendőrségi törvényben. Elkészült a rendőrség részére összeállított szabályzat, belügyminisztériumi állásfoglalás született a rendőrségi tisztviselők bíróság elé idézéséről, utasítás szabályozta a felügyeleti szolgálat ügyrendjét. 1881-ben kezdték kidolgozni a rendőrség fegyelmi szabályzatát, és fegyelmi bizottság felállítását tervezték. 1881-es év legjelentősebb eseménye kétségtelenül az 1881. évi XXI. törvény parlamenti elfogadása. Ez a törvény volt az első komoly lépés a modern rendőrség megteremtésére, de hatása csak 1884-ben kezdett érződni Thaisz Elek távozása után.

konstábler.jpgA 70-es években a rendőrség napi munkájáról pontos képet kapunk a napi jelentések alapján. A napi jelentéseket kerületenként állították össze, és a főkapitányságon összesítették. Ezeket a napi jelentéseket a főkapitánynak kellet minden nap délután egy óráig a Belügyminisztériumba juttatnia. A napi jelentések 1874-től maradtak fenn. A fontosabb rendőri eseményeket tartalmazták: letartóztatások számát, okát, rendőri intézkedést, de belekerültek az öngyilkosságok, gyilkosságok, hirtelen halálesetek és a közlekedési balesetek is. A napi jelentések nem részletezőek de sok a közbiztonságra és a bűnügyi helyzetre vonatkozó adat megtalálható bennük és számos társadalmi probléma is tükröződik ezekben az iratokban. A 70-es években naponta 70-80 embert tartóztattak le, ez a szám 1877-re napi 90-100-ra emelkedet, majd az évtized végére újra csökkent. Nyáron a letartóztatások száma 25-30%-kal volt magasabb, mint ősszel vagy télen: A letartóztatások oka legtöbbször a lopás volt, de szerepelt köztük rendzavarás, csendháborítás, utcai verekedés, részegség csavargás, koldulás. A 70-es években a Józsefvárosban, a Terézvárosban és a Belvárosban, valamint a Lipótvárosban történt a legtöbb bűncselekmény. Az öngyilkosságok módjából következtetni lehet az öngyilkosok társadalmi helyzetére. Az alsóbb társadalmi rétegekre az akasztás és a Dunába ugrás volt a jellemző. A középosztályra és a felsőbb társadalmi rétegekre a lőfegyverrel elkövetett öngyilkosság és a vérerek felvágása volt a jellemző.

Az 1870-es években a rendőrség mindennapi tevékenységének jó részét három feladatkör tette ki: a munkás és szocialista mozgalmak megfigyelése és az ehhez kapcsolódó rendfenntartás, valamint a koldulás és a prostitúció visszaszorítása.

A munkás mozgalom a Párizsi Kommün után Kelet-Európában is felerősödött. A rendőrség engedélyezte a munkásegyletek alapszabályait, emellett a rendőrségnek be kellett nyújtani a munkás gyűlések programját, amitől nem lehetett eltérni, és ezek a rendezvények rendőri felügyelet mellett zajlottak. A Belügyminisztérium mindent megtett a munkások szervezkedésének akadályozására, zaklatta a munkásvezetőket, nehézségeket okozott a szakegyletek alapszabályainak engedélyezése kapcsán akadályozta, vagy betiltotta a szocialista sajtótermékek terjesztését az országban. A szocialista mozgalmakkal szembeni kemény fellépésnek is köszönhette a főkapitány, hogy élvezte a kormányzat teljes bizalmát. Ez ugyanakkor nem tetszést váltott ki egyes ellenzéki körökben és a sajtóban. Országgyűlési interpellációkban is támadták a rendőrséget a szocialistákkal szembeni embertelen bánásmódért. 

A koldulás döntően társadalmi probléma volt. Ezzel egy olyan társadalmi problémának a megoldását várták a főkapitánytól, amit nem lehet csak rendészeti intézkedésekkel megszüntetni. Mind a belügyminiszter, mind a városi vezetés részéről erős nyomást gyakoroltak Thaiszra, hogy teljesen számolja fel az utcai koldulást. 1876-ban született egy főkapitányi rendelet, ami intézkedett az utcai koldusok és munkakerülők letartóztatásáról. A budapesti illetőségűeket az illetékes kerületi elöljáróságoknak adták át, a vidékieket, pedig kitoloncolták a fővárosból. A koldus ügy jelentős rendőri erőt kötött le, de a szigorú intézkedések nem voltak hatásosak, az utcai koldulást nem sikerült megszüntetni.

prosti.jpgA koldulásnál nagyobb problémát jelentett a prostitúció. A prostituáltak ügyét a rendőrség a koldusokéhoz hasonlóan nem tudta megoldani. Az 1870-es években a bordélyházakat a budapesti főkapitány engedélyezte. Engedélyt nehéz volt kapni, mivel a főváros nem akart több bordélyházat, sőt a meglévők egy részét bezáratta, vagy áthelyeztette. A bordélyügyi szabályzat szigorú volt. Iskola közelében nem lehetett bordélyház, az ablakokat le kellett függönyözni, nem lehetett hangoskodni, közbotrányt okozni, a prostituáltak csak a házon belül folytathatták tevékenységüket. A prostituáltak türelmi bárcáját is a rendőrség állította ki. A rendőrség feladata volt a bordélyházak ellenőrzése és a leánykereskedelem, valamint a titkos prostitúció felszámolása. A főkapitányra ebben az ügyben is nyomást gyakorolt a Belügyminisztérium és a közvélemény, valamint a városi önkormányzatok. Thaisz kénytelen volt személyesen is sokat foglalkoznia prostitúcióval. Az önkormányzatok és a polgárok is fel akarták számolni a prostitúciót, így sokszor tettek túlzó, vagy hamis bejelentéseket. A polgárok vádjait a bordélyházakkal és a kéjnőkkel szemben a rendőrségi nyomozás sokszor megalapozatlannak találta. A főkapitány jelentése szerint a kerületi elöljáróságok többször is túllépték a hatáskörüket, és feleslegesen zaklatták a bejelentett kéjnőket, ennek következtében egyes kerületekben nőtt a titkos prostituáltak száma. Valószínűleg ezek az ügyek is hozzájárult, ahhoz hogy Thaisz Eleket a sajtó többször is korrupcióval vádolta, de a vádakat soha nem tudták bizonyítani. A prostitúció rendőri kezelése csak tüneti lehetett, mert a terjedését befolyásoló okok messze túlmutattak a rendőrség kompetenciáján és hatáskörén.

155.jpgA rendőrség munkája a 70-es években igen sokoldalú volt. A rendőrök napi 24 órás szolgálatot láttak el, lóversenyeken, fogaskerekűeknél, a Városligetben, a Margitszigeten és a Duna mindkét partján rendfenntartást végeztek. Felügyeltek a nagyobb népünnepélyeknél, a tüntetéseknél, a népgyűléseknél, az országgyűlésnél, temetéseknél. A rendőrségnek feladatai voltak az országos és heti vásárokon, a vesztegzáraknál, árvíznél, házak összeomlásánál. A rendőrök napi piacfelügyeletet is elláttak, ők vitték ki az idézéseket, ők kísérték a foglyokat. A rendőrségnek mindezt folyamatos létszámproblémák mellett kellett megoldania. 1873-ban a rendőrség 647 embert foglalkoztatott, még az 1870-es évek során ez a létszám 649 főre emelkedett. A 649 emberből 60 a központban dolgozott, naponta 59-en voltak szabadságon, tehát mindezt a munkát mindössze 530 ember végezte. A létszám sokáig nem emelkedett 1878-ban is még csak 651-en dolgoztak a rendőrségen, az 1881. évi XXI: tc. 882 fős rendőri létszámot hagyott jóvá, de Thaisz főkapitánysága alatt a létszám soha nem érte el a 882 főt. A kis létszámú rendőrségnek nagy és jelentősen tagolt területen kellett a rendet fenntartania. A fővárosi rendőrség által felügyelt terület ekkor 19380 hektár volt 370767 lakossal. Az európai nagyvárosok közül egyedül a londoni rendőrség területe volt nagyobb, a bécsi és a berlini rendőrség területe is kisebb volt a budapestiénél. Budapesten tehát kb. 600 lakosra és 31 hektárra jutott egy rendőr, 7500 lakosra pedig egy polgári biztos. A terület tagoltságában, pedig egyedül Bécs múlta felül. Budapesten 2092 közterület volt (834 utca, 1132 út, 85 tér, 19 köz, 14 lépcső, 8 rakodópart), Bécsben 2287, Berlinben 889 közterület volt.

A rendőri tevékenység legfontosabb területéről kevés forrás maradt fenn. A korabeli sajtó ugyan ismertette a fontosabb bűnügyeket, de csak a törvényszéki tárgyalásokra koncentráltak és nem a rendőri nyomozásra. A fővárosi rendőrség a 80-as évekre állandó bírálat tárgya lett. Kiderült, hogy a bűnüldöző polgári biztosok szerepet játszanak a korrupcióban és a bűnözésben. A bíróságok egyre nagyobb számban foglalkoztak a polgári biztosok ügyeivel: zsarolásban való részvétellel, pénzhamisítással, korrupt polgári biztosok letartóztatott bűnözőket szöktettek meg a rendőri őrizetből, valamint általános volt a vesztegetés. Erre az időszakra jellemző, hogy növekszik a vagyon elleni bűncselekmények száma. A rendőri bűnözés is ezen a területen jelentkezett.

Thaisz Elek pályafutása végül egy látványos hibával zárult. 1884. szeptember 27-én az Operaházi évad megnyitóján tüntető tömeg rohanta meg a meghívott vendégeket és legázoltak egy pesti nagyiparost. A megnyitón a király is részt vett és rosszallását fejezte ki a rendőrség tehetetlensége miatt.   

A korrupciós ügyek, interpellációk mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy 1894. november 7-én vizsgálat indult Thaisz ellen. A vizsgálat alatt Jekelfalussynak minden jelentést és ügyet felül kellett vizsgálnia és a főkapitány minden parancsát ellen kellett jegyeznie. Thaisz ezt nem sokáig bírta és nyugdíjba vonult. A főkapitányság vezetését Jekelfalussy és Pekáry József főkapitány helyettes vette át ideiglenesen. A Thaisz elleni vizsgálat 1895. március 11-ig tartott. A vizsgálatot megnehezítette, hogy Thaisz idejéből nem maradtak iratok, hiteles adatok. Ezeket valószínűleg a bűnös tisztviselők, alkalmazottak semmisítették meg. Ezzel zárult le a fővárosi rendőrség első korszaka. Thaisz Elek nyugdíjba vonulása után a máriabesnyői kapucinusok kolostorába vonult vissza, ott is halt meg mindenki által elfeledve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük