Történelem
-
Cári orosz sörplakátok 1880-1915
-
Svájc színesben 1890-1900
A washingtoni Kongresszusi Könyvtár kifogyhatatlan gyűjteményéből ma svájci képeket válogattam. Nem akármilyen lesz a bemutató, hiszen a legtöbb kép mögött – ha hosszasan rajta felejtitek az egérmutatót – láthatóvá válik a mai állapot is. Óratorony, Bern
-
Gazdasági recesszió az Államokban
Az 1929-es fekete csütörtökön kezdődött meg a világ első nagy gazdasági válsága, amely csaknem egy évtizeden át meghatározta az Államok lakóinak életkörülményeit. A nagy elbocsátási hullám 1932-ben tetőzött, ekkor már 13 millió állástalan volt az országban, ahol a lakosok 38%-a egész egyszerűen éhezett.
-
Tienanmen tér ’89 (18+!)
1989 forradalmi év volt az egész világban. Európa a kommunista rendszer felszámolását ünnepelte és azt, hogy Románia kivételével mindez békés körülmények között valósult meg. Ez az év Kínában is változást ígért. Az 1979-ben elindított „Reform és nyitás” politikája hatalmas lendületet adott a kínai gazdaságnak és ennek hatására az emberek életvitele is javult. Természetesen ezeknek a lépéseknek is voltak vesztesei, megjelent az addig még ismeretlen munkanélküliség és az infláció fogalma és a 80-as évek végére mintegy 30%-kal emelkedtek az élelmiszer árak.
-
Az 1989-es romániai forradalom (18+!)
1989. december 15-én kezdődött és tartott 10 napig a Ceausescu-rezsim megbuktatása, amelyet a diktátor sem élt túl. A kommunista diktatúrák közül egyedüliként a román rendszer megdöntése torkollott fegyveres összecsapásokba 1989-ben.
-
20 eltúlzott divatelem a hetvenes évekből
A hatvanas évek hatalmas méretű geometriai mintái divatjamúltak lettek, ám a műszál továbbra is maradt. A T-shirt, azaz a rövid ujjú póló hódító útjára indult, ami máig tart. Azonban voltak olyan „vadhajtások”, amiket jobb lenne elfelejteni. De nem ezért vagyunk mi! Ma pontosan ezeket láthatjátok nálunk.
-
Számítástechnikai hirdetések a nyolcvanas évekből 2.
A két héttel ezelőtti blogposzt úgymond folytatásaként ezúttal kicsit bővebben és több információval térünk ki a számítástechnika és a videójátékipar néhány mozzanatára a hirdetéseiken keresztül.
-
Az amerikai autó története katalógusokban 1.
Ford 1906-1916 A rendelkezésre álló anyagok függvényében igyekszünk tízéves ugrásokkal követni a fejlődést, de már most ígérhetünk ezen a „menetrenden” kívül is érdekességeket. Ugyanakkor azt is megígérjük, hogy nem válunk autós magazinná.
-
A Balkán-félsziget 1913-ban
Az Albert Kahn által pénzelt és kezdeményezett „Világörökség” programról, melynek során emberei végigjárták az akkori világ nagy részét és dokumentálták az ott élő népek szokásait, viseletét és városait, már olvashattatok nálunk. Ma a Balkán-félszigeten készült fotókból láthattok válogatást. Albánok
-
A moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház története





