Történelem
-
Szovjet győzelmi parádé színesben
1945. június 24. Vörös tér, Moszkva
-
Varsó 1958
Érdekes a párhuzam a leningrádi poszttal. Az évszám ugyanaz. A fotós ismeretlen, de gyaníthatóan ugyanaz, aki a leningrádi sorozatot készítette.
-
Leningrád 1958
Nemrég előkerült, csodás felvételek az ötvenes évek végi Leningrádról…
-
USS Macon
Az amerikai Zeppelin 1932-ben szinte a Zeppelinekkel egy időben az USA is épített léghajókat, felderítési célokra. Az oldalán 4 db Curtiss F9C Sparrowhawk kétfedelű repülőt tudott magával vinni. A német Hindenburgnál 6,1 méterrel rövidebb USS Macon (ZRS-5) névre keresztelt léghajó nem az első volt amit az amerikai haditengerészet építtetett. Az USS Akron (ZRS-4) egy évvel előbb épült, de mindössze két hónapnyi szolgálat után egy balesetben megsemmisült, és a 76 tagú személyzetéből 73-an haltak meg.
-
Világszenzáció 1910-ből. Magyar óra sikere a torinói világkiállításon
A világóra a vajai kastélyban
-
A megtévesztés művészete a háborúkban
A megtévesztés filozófiája : „Mutassuk meg ami nincs, s rejtsük el ami van!” 1918. Német harckocsik, vesszőből
-
Gleccserek egykor és most
A globális felmelegedéssel kapcsolatban pro és kontra rengeteg érvet hallhatunk. Hogy ez az emberi tevékenységnek köszönhető-e, vagy a nagyobb távlatokban egymást követő hidegebb és melegebb időszakok közül épp egy felmelegedőben lévő terminusban vagyunk, erre rengetegen tudnak érveket és ellenérveket hozni. Tény azonban, hogy az alábbi képeken látható gleccserek majd’ mindegyike óriásit zsugorodott. Az USGS (Egyesült Államok Földtani Intézete) fotósai felkeresték azokat a helyeket, ahol az egykori képei készültek. Pontosan ugyanabból a szögből megörökítették a jelenlegi állapotokat is. Muir Inlet, Glacier Bay National Park and Preserve, Alaszka 1892. 2005. A gleccser 52 kilométert zsugorodott.
-
Budapesti időutazás
Még a blog indulásakor csináltam egy időutazás sorozatot vidéki városainkról. Most fővárosunkon Budapesten a sor. 1925. XIII. Váci út-Katona J. utca kereszteződése
-
Cirkusz!
Az 1875-ben alapított Barnum and Bailey cirkusz a legnagyobbak közé tartozott a maga korában az Államokban.
-
Amerikai tinilányok a hetvenes években
Privát Polaroid képeken A cím alapján akár valami vintázs erotikus tartalomra is gondolhatnátok, de semmi ilyesmi (na jó, kicsit az is lesz). Csak érdekes amatőr képek, amikből süt a hetvenes évek. Ajánlom annak, akit szintén kicsit vonz ez az éra, amiről itt a szocialista Magyarországon rútul lemaradtunk. Hogy ez baj-e, azt nem tudom, hiszen minden éremnek két oldala van. Mindenesetre ami elsőre feltűnt a néhány évvel ezelőtti tengerentúli utamhoz képet az az, hogy nincsenek túlsúlyos lányok a fotókon. A képeket feljavítottam, a kopott színeket kissé teltebbé varázsoltam, a homályos vonalak újra élesebbek.






