Látogassunk meg egy kora újkori udvarházat!

Mai bejegyzésünkkel a kora újkori magyar udvarházak világába szeretnénk elkalauzolni a kedves olvasókat.

Az udvarház nem építészeti műszó. Nincs meghatározható nagysága, építési százada, művészeti stílusa sem. Igazából külsőleg és belsőleg sem lehet általános jelzőkkel jellemezni.

Ma, ha udvarházakról beszélünk, a legtöbbünk számára egy kissé zord ugyanakkor belső berendezéseit tekintve egészen pompás épület, épületegyüttes jut az eszünkbe, amely hűen tükrözi az európai peremvidék életformáját, kultúráját. Sajátos jellege van ezen a területen belül a lengyel nemesség erdőkben szétszórt udvarházainak ugyanúgy, mint az erdélyi és felvidéki magyar kúriáknak.

Más műveltséget képviselnek a Nyugat- Európában, Ibériai félszigeten található párjaik, hiszen itt elsősorban az arab világ érezteti hatását. Erdély és a Felvidék ennek a peremterületnek a keleti részét képezi. Északias tornyok, olasz művészi kifinomultság keveredik a különös keleti világképpel, gondolkodással.

Az udvarház egyaránt jelenti magát az épületet és a benne lakó urat, vendéget, valamint a kiszolgáló személyzetet is. A 16-17. századi magyar udvarházat nevezték kúriának, vagy kastélynak is. Bejegyzésünkben leginkább az itt folyó mindennapi élettel és használati tárgyakkal fogunk foglalkozni.

A dabasi Halász-udvarház

Látogassuk meg akkor az udvarházat!

Ha az ember belépett az udvarra a kapun keresztül, akkor, ha egy emeletes kastélyról van szó, az emelet alatt végig futó tágas, erős kapuval ellátott átjárót talált. Ebbe belépve láthatta a lépcsőházat, illetve tovább mehetett a belső udvar felé.

Maradtak fenn védelmileg jól kiépített udvarházak is, kezdetben északon a husziták elleni védekezés miatt, majd Mohács után a török betörések miatt. Ezeknél gyakran a külső és a belső kapu is vizes árokkal és felvonó híddal volt megerősítve. Kisebb kúria esetén a főkapu egy ház melletti erős, magas és vastag falban volt (Sárvár).

A kapuknál muskéták, szakállasok és egyéb fegyveres erők álltak. Nem messze épült fel a drabantok őrszobája.
A házban tágas folyosók és pitvarok választották el egymástól a különböző lakosztályokat. A szobák legtöbbször egymásba nyílnak. Az emeletet nevezték felső rendnek, vagy felsőháznak, a szobákat is háznak, illetve a kisebbeket és a földszinten levőket bótnak, vagy boltnak.

Középen volt megtalálható egy nagyobb terem, amit palotának neveznek. Ez tulajdonképpen az ebédlő volt. Ebből nyílt egyik oldalt az úr házai az úrfiak és vendégek boltjaival együtt.

A másik oldalról pedig az asszonyok, leányok lakosztályait lehetett elérni. Egyesek szerint viszont nem különültek el élesen a női és a férfi lakosztályok. A házastársak házai („szobái”) ugyanis legtöbbször egybe nyíltak és sokszor a női és férfi részeket titkos lépcsőházak kötötték össze. (Ezek a titkos randevúkra tökéletes átjárók voltak, hiszen senki sem tudhatta meg, ha éjjel átmentek egymás lakosztályába.)

Az épületben még voltak helyiségek külön az inasoknak, volt fürdőszoba, belső konyha, kamra, éléstárak és a különböző értékek tárolására tárház is. Természetesen az udvarház részét képezték a tömlöcök is. Az 1586-ban készült Bazin várában levő javak leltára többek között a börtönben levő különböző kínzó eszközökről is beszámolt.

Létezett egy ún. szakállszárító helyiség is, amely gyakorlatilag egy kis terasz volt egy fedett ülőpaddal, főleg szép kilátású helyeken. Ilyen található a Keresdi várban is. A különböző melléképületekben volt elhelyezve a konyha, a cselédség, a drabant és sáfárházak és a lóistálló. Ez utóbbi mindig a kastély közelében volt, vagy ha négyszögletű volt az épület, akkor magában a házban.

Siménfalva, Elekes-udvarház

Lépjünk be most az épület belső tereibe, helyiségeibe.

A kapukat, külső ajtókat általában fenyőből, vagy tölgyfából készítették. Hatalmas zárakkal, rekeszekkel látták el őket, hogy esetleges ostromoknak is ellen tudjanak állni.

A szobák ajtaját készítették puha és keményfából is egyaránt. Sok esetben megfestették, vagy bársonnyal is bevonták. (Bethlennek a gyönyörűséges keresdi kastélyában volt egy 1598-ból való B.F. monogrammal ellátott festett ajtó. A magyar díszítőművészet elemei, a tulipánok és különböző más virágminták jeletnek meg rajta. Itt volt megtalálható még az ún. aranyospalota nevű terem, amelynek mennyezettartó mestergerendáját is tulipán szirmok díszítették.)

A padló közönséges, vagy mázolt téglából készült és sokszor fenyő vagy más keményfával rakták ki. A tisztítására seprűt használtak, illetve kőport, amellyel a fenyőfa padlót súrolták.

A gyakori érintkezésünk a törökkel és a keleti népekkel elterjesztette a magyar urak körében a szőnyeg használatát. Nagyon megkedvelték ezt az amúgy nem túl olcsó holmit.

A szőnyeget rengeteg mindenre használták. Elsősorban a hideg és kemény téglapadlót terítették le különböző keleti és csapott erdélyi szőnyegekkel. I. Apafi Mihály szobáiban is rengeteg szőnyeget használtak.

A szőnyegeket elsősorban Perzsiából és török területekről hozták be hazánkba. Az itthon gyártottak egyik elnevezése volt a köz- vagy parasztszőnyeg. Ezek szőrből és gyapjúból készültek a legkülönbözőbb színben. A szőnyegeket méretük szerint csoportosították: öreg, közép és apró méret.

A szőnyegeken is megjelent a virágminta és egyéb alakok. Szőnyegeket kárpitokkal együtt főleg a 17. századtól kezdve erőteljesen raktak a lányok hozományai közé is.

Két oldalas parasztszőnyeg

A faldíszítés vagy fal öltöztetés egyik fajtája a kárpitok használata volt. Ezek elsősorban Németalföldről és olasz területekről érkeztek. Nehéz és könnyű selyemből, bőrből, posztóból egyaránt készültek változatos színekben. A legtöbb valamilyen Bibliai vagy történelmi eseményt örökít meg. Ilyen pl.: Bethlen Gábor velencei kárpitja, amelyen Caesar és más császárok láthatók (Rákóczy Ferenc utikárpitja). A kárpitokat sokszor tették a szőnyegekhez hasonlóan asztalokra és egyéb bútorokra is.

I. Mátyás uralkodása alatt kezdett az óriási kandalló mellett a kályha is teret hódítani. 1449-ben Pozsonyban már gyártották a német mintára készült mázas kályhákat. Ezeken is megjelent a tulipán, a rózsa és más virágminta.

A kályhát általában a szoba egyik sarkában helyezték el és néha padot raktak köré. A legkedveltebb kályhák közé tartoztak a habán fazekasok termékei, akik szintén használták a magyar díszítőelemeket.

Szekrény a dabasi Halász-udvarházban

A szoba felszerelésének egy lényeges részét képezte a mennyezet és boltozat díszítése. Az egyik legszebb példája ennek a szentbenedeki Kornis kastély második emeleti nagyterme, az ún. „királyok laka”. A 17. század derekáról való deszkás-gerendás mennyezeten indás-virágos díszítés volt található. Ez sajnos 1945-ben a pusztítás áldozatává lett.

A különböző bútorok közül a legnagyobb számban az asztalok voltak jelen. Alakjuk, nagyságuk igen eltérő lehetett.

Az óvári kastély 17. századi összeírásában nagy fekete, kis fehér, kis fekete és sima asztalokról olvashatunk. Ha volt tehát sima, akkor valószínűleg lennie kellett faragott példányoknak is.

I. Apafi Mihály igen kedvelte a dió és körtefa faragott asztalokat, melyek a dívány előtt voltak és ezekre szolgálták fel ebéd után neki a fekete levest.

Az ebédlőkben a hatalmas, sokszor szétnyitható asztalokat találhattunk, általában ezek négyszögletesek voltak és leterítették őket szőnyeggel vagy egyéb kárpitokkal. Voltak apró fiókos írószekrények, íróládák is. Ezeket az úr utazásai során magával is tudta vinni.

Ezen kívül léteztek még nagy íróasztalok is. Az íráshoz elengedhetetlen tintatartók is ezeken voltak. Léteztek még az övben viselhető tintatartók is, melyeknek nyele üreges volt. Ide tehették be az író tollakat.

Az asztalokon és a szobákban rengeteg kisebb- nagyobb láda volt. A kicsikben ékszereket, egyéb értékeket tároltak, a nagyok pedig a szekrény megjelenéséig ruha tárolására voltak alkalmasak.

Volt külön illatszeres- és patika láda is. Almáriumnak nevezték később a nagyobb szekrényeket, de a fiókos ládákat is. Kedvelt bútordarab volt még az ún. pohárszék. Már Mátyás és Beatrix esküvőjén is a terem közepén egy nyolcpolcos pohárszék volt. Ezeken arany, ezüst étkészleteket tároltak. Néha volt külön tálszék is, illetve falra díszként is raktak edényeket.

A nyughelyül szolgáló bútorok közül megemlítenénk a kerevetet, amelyen több személy is ülhetett egyszerre. Ennek része volt a szalmával töltött matrac. Tetejét párnákkal és szőnyegekkel díszítették.

Három ágytípust volt jellemző:

1. nagy, diófából készült ágy függönnyel, vagy anélkül
2. oszlopos ágy: az ágy mind a négy sarkán csavart vagy esztergályozott oszlop nyúlt fel, felül rámába végződve és sátorszerűen lehulló függönnyel
3. fedeles vagy mennyezetes ágy: négy oszlopon nyugvó fából készült mennyezettel, a nagyobb gyermekeknek ilyen ágyuk volt, csak az oldalai meg voltak emelve (a csecsemők bölcsőben aludtak)

Az ágyak elé kis asztalkát helyeztek a gyertyáknak és egyéb tárgyaknak. A falon tükör volt, széthúzható függönnyel. A falakon kárpitok, bőrök, szőnyegek és fogasok álltak fegyverekkel.

A székek is különböző nagyságúak és formájúak voltak. A palotában a fal mellett, lábakon álló, deszkából készült székek voltak, amelyekre párnákat helyeztek. Ebédnél ezeket az asztalhoz tették.

A székek különböző fajtái:

1. támasztó szék: magas háttámla, deszkából készült
2. setzel szék: magas háttámla, kartámaszokkal
3. karszékek: kisebb háttámlával készült

A pitvarok, folyosók nem voltak annyira gazdagok bútorokban. Általában fogasok és egy-két padszék volt csak bennük.

---

Képek forrása:

• Kiemelt kép: Razvan Socol: Castelul Beldy Ladislau, azi Primăria Budila – vedere dinspre nord-est
• 1. kép: Derzsi Elekes Andor: A dabasi Halász Udvarház
• 2. kép: Metapolisz Images: Székelykeresztúr – Old Town Hall
• 3. kép: Galéria Savaria: Két oldalas régi paraszt szőnyeg
• 4. kép: Derzsi Elekes Andor: Halász Udvarház