in

Fraxinetum

Az iszlám vallás kialakulása, majd azt követő gyors terjeszkedése szinte példa nélküli a történelemben. A kereszténységnek több száz évébe került, hogy elterjedjen a Római Birodalom területén és úgymond „meghódítsa” azt, de az iszlám számára csak évtizedek kellettek és máris az Atlanti-óceán partjától az Indus folyóig húzódó területet mondhatott a „magáénak”.

De nem volt elég az Arab-félsziget, majd onnan kiindulva Észak-Afrika, a Közel-Kelet térsége, a terjeszkedés nem torpant meg.

Arab terjeszkedés Európában

Az arabok elérték Európa határait, és két irányból is végzetes csapás mérésére tettek kísérletet. Keleten Bizánc állt az arab seregek útjába. A Római Birodalom örököse összeszedve szinte minden erőtartalékát, kreativitását, több támadási hullám, több kísérlet eredményes visszaverésével, ha nagy területi veszteségek árán is, de megállást parancsolt a hódításnak.

De ugyanakkor nyugaton más volt a helyzet. A Hispániában regnáló Nyugati Gót Királyság egymással acsarkodó nemesei az egymás ellen folyó véres polgárháborúba a Földközi-tenger túlpartján megjelenő könnyű arab lovasok szolgálatait vették igénybe, ami végzetes hibának bizonyult.

Amint felmérték a terepet, és észrevették a számukra kínálkozó lehetőséget, a zsoldosnak behívott lovasok a királyság ellen fordultak, amit nagyon könnyen le is győztek. Hispánia egésze az iszlám hitű arabok kezére került, egy nép pedig szép lassan lelépett a történelem színpadáról.

De a hódítási kedv továbbra is megmaradt, amit Európa szerencséjére a frankok, és azon belül pedig „Martell” Károly tudott 732-ben Poitiers-i csatában megállítani. A keleti után a nyugati irány is lezárult a hódítók előtt, Európa fellélegezhetett egy kicsit.

De az már kevésbé ismert, hogy ezek után még egy irányból próbálkoztak Európa szívébe jutni, ez pedig a déli irány volt, Európa „hasaalja”, amin keresztül történtek az utolsó kísérletek. Itt is jól indult minden, az arabok 827-ben megjelentek Szicíliában, 840-es években már Itáliában szálltak partra és városról városra haladva szépen elkezdték a félsziget meghódítását.

A hódítok nem voltak túl sokan, és nem voltak annyira erősek se, csak egyszerűen jókor voltak, jó helyen. Európa ezen időszakban három irányból is támadás alatt állt. Északról a vikingek jelentettek egyre komolyabb fenyegetést, kelet felől a magyarok jelentek meg a Kárpát-medencében, majd pedig kezdték el kalandozásaikat a kontinens középső és nyugati felén. Délről meg ugyebár az arabok próbáltak minél nagyobb szeletet kihasítani a tortából.

Nagyon vészterhes, veszélyes korszak volt ez, amikor a kontinens és a kereszténység sorsa szinte nem sokon múlt. Az, hogy Európa túlélte mindhárom nép támadást sok tényezőnek és valljuk be, néha a szerencsének is volt köszönhető.

Fraxinetum története

Ennek a vészterhes korszaknak egy kevésbé ismert fejezete Fraxinetum története, ami mintegy kicsiben mutatja be nekünk azt, hogy miként is zajlott az arabokkal való élet és harc a fennmaradásért. Ugorjunk is a helyszínre, ami a mai Dél-Franciaországban található St. Tropez közelében. De előtte egy gyors fejszámolás az eddigi események kapcsán.

Első kísérlet volt keleten Bizánc ellen, második nyugaton Hispánia majd a frankokkal szemben, ezt követte a harmadik Dél-Itáliában, és mintegy negyediknek is felfoghatjuk Fraxinetum történetét. Na de mi is történt pontosan?

887-ben az Ibériai-félszigetnek az arab hatalom alatt álló részéról származó kicsiny muszlim osztag szállt partra, és a római kortól Fraxinctumnak nevezett helyet elfoglalva egy támaszpontot létesített a Földközi-tenger partjától nem messze.

Ez is a véletlennek volt csak köszönhető, ugyanis egy hajó a partok mentén hajótörést szenvedett, és a legenda szerint alig vagy 20 arab harcos tudott csak partra evickélni. Kirámolták az itt lévő kisvárost, és az attól nem messze fekvő Maurus hegyen elkezdtek felépíteni egy támaszpontot.

A hegy, és a körülötte elterülő félsziget nagyon jól védhető helynek bizonyult. A part közelében, de nem a nyílt tengerparton feküdt a támaszpont, így a tenger felől kapott utánpótlás könnyen ideérhetett, a szárazföld felől pedig a sűrű erdő és a tengerparthoz közel eső hegyvonulat képezett természetes védelmi vonalat Fraxinetum körül.

Nem volt több szinte, mint egy rablótanya, egyesek szerint egy afféle mini ütközőállam, de mégis 972-ig, azaz majdnem egy évszázadig fennmaradt szinte Európa peremén ez a támaszpont.

Hogy volt ez egyáltalán lehetséges, tesszük fel a kérdést jogosan?

Fraxinetum jelentőségét nagy részben az elhelyezkedésének köszönhette, ami miatt kiváltotta az arabok megtisztelő figyelmét. A frank területek déli partvidékén hagyományosan forgalmas tengeri utak közelében feküdt, emellett ez a vidék a muszlim hajózás számára már régóta ismert terep volt. A Rhone viszonylagos közelsége lehetőséget teremtett a folyón és annak mellékfolyóin megközelíthető területek, elsősorban Provence és Burgundia elérésére.

Ugyancsak könnyen el lehetett jutni innen Észak-Itáliába, vagy az Alpok hágói felé, tengeri úton pedig jól megközelíthető volt Liguria, illetve az egész észak-nyugat-itáliai partvidék.

Az alig vagy két tucatnyi hódító amint berendeszkedett küldött haza követet, hogy ide nyugodtan lehetne jönni, a környéken lakó népektől nem kell tartani, frankó minden, csak nincs elég ember annyi a gond.

Vagy a követ nem festette le túl szépen a helyzetet, vagy csak a hódítási, rablási kedv volt egy cseppet alacsony szinten, nem tudni mi az igazság, de a lényeg, hogy alig vagy 100 fő vállalta az ide való utazást. Ennyire kevés harcossal felszerelve a támaszpont jövője nem sokkal kecsegtetett, valljuk be.

De szerencséjük volt, mert a környékbeli Provence lakói nem tanúsítottak nagy ellenállást a „hóditokkal” szemben, sőt ellenkezőleg. Egymással szembeni ügyes bajos gondjaik elsimítására elkezdték felbérelni Fraxinetum lakóit.

Ezzel saját maguk alatt kezdték a fát vágni a parasztok, akiknek a harcait az arabok hol az egyik, hol a másik oldalra állva támogatták, aztán nevető harmadikként pedig kirabolták, legyőzték, mindkét vitás felet az események végén. Ez a „munka” olyan jól ment nekik, hogy ennek a híre Hispániába is eljutott, ahonnan elkezdtek szép számmal indulni az önkéntesek, akik immár részt akartak a zsákmányból.

Folyamatos támadó hadjáratok

A egyre erősödő muszlimok immár támadó hadjáratokat indítottak, először Provence környező vidékei ellen, majd a következő lépésben Észak-Itáliában találtak célpontokat.

Mont-Cenis hágójának elfoglalása után a Szent Péter és András tiszteletére szentelt Novalesa bencés apátságát támadták meg 906-ban. Az Alpok átkelőinek közelében lévő apátság stratégiai fontosságú volt a frank területek és Itália közötti forgalom ellenőrzése szempontjából, a szerzetesek a muszlim támadás ellen nem tudtak védekezni, ezért Domnivertus apátjuk vezetésével menekülni kényszerültek, és végül a novalesai apátságtól mintegy 60 km-re fekvő Torinóban leltek menedéket.

Nem Novalesa volt az egyetlen helyszín Itáliában, amely veszélybe került a támadások során. Acqui 906-ban szintén sorra került.  Ez a meleg fürdőiről ismert település Páviától nyugatra fekszik. Ezt a várost kétszer is elérték a Fraxinetumból kiinduló támadások. Az első után 935 körül következett az újabb hullám.

Jól mutatja ez az akció, hogy itt elsősorban nem területfoglaló, hódító hadjáratokról volt szó, hanem gyors lefolyású támadásokról, melyek célja a lakosság megfélemlítése mellett minden bizonnyal a zsákmányszerzés volt.

A folytatódó támadások Fraxinctumtól legtávolabbi egyik célpontja Sankt Gallen apátsága volt. Az Alpok északi vonulatánál fekvő, a dél-francia partvidéktől több száz kilométernyi távolságban lévő apátság a kor egyik legfontosabb szerzetesi központja volt, amely több mint háromszáz éves múltra tekinthetett vissza.

Eleve nagy szó volt már maga az a tény, hogy egy muszlim osztag ilyen messze eljutott átkelve az Alpokon, és tette mindezt „ellenséges” területen keresztülhaladva. De a remélt siker elmaradt, amiben talán nekünk magyaroknak is volt egy kis szerepünk, mert 10 évvel korábban mi is „kirándultunk” arra, és kirámoltuk az apátságot és annak környékét.

Az azután eltelt években a szerzetesek lelkivilága úgy tűnik egy cseppet megváltozott, mert nem elfutottak, elmenekültek mikor támadás érte őket, hanem minden a kezük ügyébe kerülő eszközzel nekimentek a támadóknak. Sokan vesztek rajta így a támadás során, mert nem erre számítottak, jó páran még fogságba is kerültek, de később éhségsztrájkba kezdtek a foglyok, ami hát valljuk be, olyan jól sikerült, hogy mind éhen haltak.


Ebben az időszakban egy sor fontos hágót lezártak az arabok, és vagy csak egyszerűen nem engedtek senkit közlekedni az Alpok hágóin, vagy pedig adót kértek az áthaladásért.

Út a bukás felé

De az események nemcsak szárazföldön zajlottak. 93l-ben egy bizánci flotta üldözőbe vette a fraxinetumi-i arabokat, akiket sikeresen legyőzött, majd a bizánci hajók visszatértek Itáliába, így a helyzet semmit nem változott, mert csak egy kombinált tengeri-szárazföldi együttes támadás tudott volna eredményt igazán elérni.

942-ben Arles-i Hugó itáliai király kísérelte meg az arabokat az erősségükből kiűzni. Hugó Konstantinápolyba küldött követeket, hogy tengeri segítséget kérjen, hogy a görögtűzzel felszerelt bizánci hajók zárják le a tenger felől a területet, pusztítsanak el minden ellenséges hajót, és akadályozzák meg, hogy Hispániából erősítés érkezhessen.

Az egyezség megköttetett, így úgy tűnt, hogy az araboknak végleg leáldozik. A szárazföldön megindult egy nagy sereg Hugó vezetésével, közben pedig a bizánci flotta is elindult a cél felé, de Hugó soha nem érte el a célját.

Történt ugyanis, hogy I. Ottó német király támogatását élvezve II. Berengár megtámadta Itáliát, így Hugónak sürgősebb dolga akadt az araboknál. A bizánciakat hazaküldték, és az muszlimokkal úgy egyezett meg, hogy azok akadályozzák meg a sváb területek felől előretörő Berengár átkelését az Alpokon. Így Fraxinetum támaszpontja megmenekült az elfoglalástól.

De ebben az évben történt más esemény is ami megkeserítette az emberek, de még a muszlimok életét is. A források szerint úgy néz ki a dolog, hogy egy kalandozó magyar csapat érkezett Itáliába egy kis pénzbehajtásra.

Valami úton módon összecsaptak a fraxinetumi arabokkal, de hogy mi lett az ütközet vége nem tudni. De mivel a támaszpont fennmaradt, a magyarok meg tovább mentek nyugat felé, nyugodtan kijelenthetjük, hogy döntetlen lehetett a küzdelem.

Az egyre erősödő I. Ottó szemében idővel egyre nagyobb szálka kezdett lenni az itteni arabok ügye. A Fraxinetum ellenes szándékát csak erősíthette, hogy itt kapott menedéket például 962-hen az Ottó által legyőzött Adalbert, II. Berengár fia, így az itteni arabok borsot törtek a német uralkodó orra alá.

Különböző okokból, de a Fraxinetum elleni katonai akciók több évtizeden keresztül sikertelenek maradtak. A támaszpont kedvező földrajzi fekvése mellett hozzájárult ehhez a keresztény erők megosztottsága, illetve a megfelelő politikai szándékkal párosuló, elégséges katonai fellépés hiánya.

A támaszpont vesztét olyan események indították el, melyek súlyát senki nem látta előre. Egy szokásos kis portya volt az Alpok hágói között 972-ben, amikor is Maiolus cluny apát is egy zarándoklatról volt éppen hazatérőben Itáliából, és több társával együtt fogságba került. Maiolus viszont nem volt akárki, már életében szinte szentként tisztelték, és hatalmas befolyása volt nemcsak egyházi körökben.

A váratlan támadás során egyik embere védelmére is kelt, ami során egy nyílvessző átlőtte a kezét is, egy életre szóló nyomot hagyva a helyén. Az apátért az arabok busás váltságdíjat reméltek, így ment is a levél a kívánt összeg meghatározásával, ami kerek 1.000 fontnyi ezüstöt jelentett.

Az apát kiszabadítása miatt szinte minden mozdíthatót eladtak vagy pénzé tettek a buzgó szerzetesek, csak hogy társukat kiszabadítsák a fogságból. Azt tudjuk, hogy a pénz összejött, el is vitték, Maiolus ki is szabadult, de az ezután törtétek homályosak.

Annyi bizonyos, hogy még ebben az évben a keresztények elfoglalták a támaszpontot, és ha minden igaz, akkor Vilmos Arles-i gróf nevéhez kötődik e tett, amire majdnem 100 évet kellett várni.

Bő 100 évvel később II. Orbán pápa Maiolus sírjának meglátogatása után ment clermontba és hirdette ki az első keresztes hadjárat tervét, de az már egy másik történet…

(A szerző weboldalán további érdekes cikkeket olvashattok: A történelem faszagyerekei)

Felhasznált és ajánlott irodalom

Pósán László és Veszprémy László (szerk.): Elfeledett háborúk, Zrínyi Kiadó, 2016

https://en.wikipedia.org/wiki/Fraxinet

http://archive.aramcoworld.com/issue/200905/the.saracens.of.st.tropez.htm

https://ballandalus.wordpress.com/2015/06/08/fraxinetum-an-islamic-frontier-state-in-tenth-century-provence/

Mentés

Mentés

Mentés

Pontozd ezt a cikket!

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Atomrobbantás a kert végében – 1964

Manipulált történelem a Szovjetunióban