Történelem
-
Amerikai autó reklámok
Az 1950-es évektől az 1980-as évekig… 1957 Mercury Turnpike Cruiser 4 Door Hardtop
-
Heti összefoglaló 5
A héten is számos nagyszerű bejegyzés jelent meg a Hogyantortent.com oldalain, most ezeket szedtük össze ebben a bejegyzésben. Hiperinfláció Amikor a gazdaság bajban van, s a kormányok beindítják a felelőtlen pénznyomást, beköszönthet a hiperinfláció korszaka. A történetelem legnagyobb mértékű hiperinflációjának csúcsát még mindig Magyarország birtokolja, a Ritkán látható történelem képekben mutatta be a témakört.
-
A szocialista olimpia
A moszkvai csonka olimpia – 1980 Nem az 1980-as moszkvai olimpia volt az első, amelyikbe beleszólt a politika. Nem is a második. Az 1936-os berlini játékokkal már Hitlernek is a Német Birodalom és a németek felsőbbrendűségének hirdetése volt a célja. A második világháború után az új, boldog békeidőben aztán újra a sporté lehetett a főszerep, ám ahogyan a hidegháborús helyzet fokozódott, úgy a politika ismét visszaszivárgott az olimpiai mindennapokba. Az 1972-es müncheni olimpia sajnálatos terrorcselekménye elleni közhangulat még összetartották a sportszerető nemzeteket, azonban az első sötét felhők már az 1976-os montreali nyári játékok idején kezdtek gyülekezni az olimpia tisztának egyre kevésbé mondható egén. Montreal 1976 1976-ban a kanadai Montreal már nem…
-
Kedvenc fűszereink meglepő eredete
Tűnődtél már valaha is azon, hogy a mindennap használt fűszereink honnan származnak? Mielőtt kis tasakokban az üzletek polcaira kerültek volna, hosszú és kalandos utat tettek meg a nagyvilágban. Most felfedjük a kedvenc fűszereink titkait! Vanília Az orchideák nemzetségébe tartozik és a mai Guatemala, valamint Mexikó területéről származik. A vanília az egyik legáltalánosabb hozzávaló az édesség receptekben, termesztése viszont meglehetősen bonyolult. A vaníliabab az orchidea alsó részén terem és leszedik, még mielőtt teljesen érett lenne. Ezt követően forró vízbe merítik, majd 2-6 hónapig szárítják. A vanília napjainkban a második legdrágább fűszernövény a sáfrány után, ennek pedig jó oka van. Amellett, hogy magát a vanília növényt nagyon időigényes nevelni, a beporzását a…
-
Évforduló 1.
Kísérleti jelleggel a weboldalon is folytatjuk a Facebookon már nagy sikert aratott Évforduló játékot. Minden ilyen bejegyzésben egy személyről, eseményről vagy más évfordulós dologról lesz szó. A feladat az, hogy a hozzászólások között olyan kapcsolódó információt írjatok, mely az aktuális feladványról eszetekbe jut. A mai évfordulósunk egy közkedvelt amerikai színész és komikus, aki 66 éve a mai napon született. Sajnos 2014-ben öngyilkos lett, hátrahagyva nekünk hatalmas életművét. 4 alkalommal jelölték Oscar-díjra, ebből egyszer meg is kapta.
-
Magyar katonai repülés fekete krónikája (1. rész)
Lezuhant, szerencsétlenül járt gépek és pilótáik az első részben 1970-től 1990-ig. A hetvenes évek előttről nem sok feljegyzés maradt, az ilyesfajta balesetek katonai titoknak minősültek. Képeket – ha készítettek is a vizsgálat során – nem kerültek nyilvánosságra. Itt azokról olvashattok, amikről előkerültek képes dokumentumok is.
-
Csepelek Tibetben 1956.
1954-ben magyar delegáció járt a baráti Kínában. A tárgyalások elsősorban gazdasági jellegűek voltak. A kínaiak érdeklődést mutattak a Csepel teherautók iránt és meghívták a magyar gyárat az 1956 őszén megrendezendő Tibeti versenyre.
-
Az eltitkolt Csernobil
Ez egy kissé rendhagyó poszt lesz, mert itt nem feltétlenül a képek lesznek régiek, inkább a történet kezdődik régen. Egészen pontosan a II. világháború után. Sokáig hittük, hogy a csernobili nukleáris katasztrófa Földünk legnagyobb ilyen jellegű szennyezése. Ám a kilencvenes évek elején kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy nem így van. A Szovjetunióban létezik egy még ennél is szörnyűbb hely. Majak.
-
Cosmo címlapokban
Lássuk jelenkorunk meghatározó szinglimagazinjának címlapjait a kezdetektől:
-
Hiperinfláció
Általában a havi 50%-nál nagyobb árszínvonal-emelkedést nevezzük hiperinflációnak. A pénz értéktelenné válik, nem látja el vagyontartási, értékmérő és csereeszköz szerepét. A bankok előtt kígyózni kezdtek a sorok, a kínzó pénzhiány orvoslására az emberek először betétjeiket vették ki.




